Magyar Lóverseny Vállalat kártyanaptár 1973
1827. június 6-án tartották Pesten az Üllői úti síkon az első magyar lóversenyt.
Gróf Széchenyi István a napóleoni háborúban többszörösen kitüntetett huszártiszt 1815 őszén tanulmányúton volt Angliában. Hazaérkezése után azt mondta: "Angliának három dolga van, amit meg kell tanulni: az alkotmány, a gépipar és a lótenyésztés."
Széchenyi arisztokrata társaival elhatározta, hogy Magyarországon is lóversenyt kell rendezni, hogy a lótenyésztés minőségét e kiválasztó versenyzés legjobbjaival emelni lehessen. Angol mintára már 1821-ben kidolgozta az első versenyszabályzatot, s ezek után 1822-ben futtatási engedélyért folyamodott a császárhoz. Ezt az engedélyt 1826-ban a Bécshez közelebb eső Pozsonyra megkapta.
A magyar lóversenyzés azóta is töretlen.
A vékony fekete keretes, fehér alapszínű kártyán egy fekete lófejet ábrázolnak, fölötte felirat:MAGYAR LÓVERSENY VÁLLALAT, alul: BUÉK'73.
A kép jelzetlen.
![Magyar Lóverseny Vállalat kártyanaptár 1973 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/682068-kd_szk_77147/magyar_loverseny_vallalat/magyar-loverseny-vallalat-kartyanaptar-1973-682068.jpg)
Magyar Lóverseny Vállalat kártyanaptár 1973
Leírás
Anyag/ Technika
Papír színes nyomat
Leltári szám
[KD_SZK_1977.147]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
A következő válogatás része
[Rekord frissítve: ]