Utasellátó Vállalat kártyanaptár 1978
Az Utasellátó Nemzeti Vállalat alapítólevelét 1948. november 20-án fogadták el, és november 24-én a vállalat hivatalosan megkezdte működését. Az utasellátás története azonban ennél sokkal régebbi múltra nyúlik vissza, egyidős magával a modern értelemben vett tömegközlekedéssel.
Az Utasellátó szerepet játszott Magyarország óvatos nyitásában is a nyugat felé az 1960-as évek elejétől. A cég 1962-től a Budapest-Bécs között közlekedő nemzetközi szárnyashajó járaton szolgálta ki az utasokat. Az 1984-től már a Budapest-Passau útvonalon közlekedő nyugat-német Donauprinzessin (1983) luxus szállodahajón is a vállalat biztosította az ellátást. Nyaranta a Rákóczi (1964) és a Táncsics (1963) kirándulóhajók állandó bérlője volt az Utasellátó, amely a bécsi hajóállomás éttermét is működtethette. Az 1900-as évek második felében gyakorlatilag nyugdíjig tartó életformát jelentő utasellátózásból egész felszolgáló- és szakács korosztályok nőttek ki, amelyek a szakma mestereit adták az ifjaknak. Számos szakács és pincér ifjú több évtizedes munka után igazgatói beosztásból ment nyugdíjba.
Az Utasellátó nagyon ismert és elismert márkának számított.
A kártya fotóján az előtérben két, utazáshoz lezseren öltözött manöken az Utasellátótól vásárolt szörpöt, brióst és csokoládét tart kezében. A háttérben az autómata sor előtt egy férfi fog a gépből vásárolt , feltehetően szintén üditőitallal telt műanyag poharat. A kép alsó részén jelenik meg a cég emblémája: fehér alapon fekete keretes szárnyban szintén fekete betűkkel: UTASELLÁTÓ. Alatta fehér betűkkel: 30 ÉVE AZ UTAZÓKÖZÖNSÉG SZOLGÁLATÁBAN.
A kép jelzetlen.
![Utasellátó Vállalat kártyanaptár 1978 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/201908/utasellato-vallalat-kartyanaptar-1978-615865.jpg)
Utasellátó Vállalat kártyanaptár 1978
Leírás
Anyag/ Technika
Papír / színes nyomat
Méretek
1 cm x 1 cm
Leltári szám
[KD_SZK_1982.64]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
[Rekord frissítve: ]