Csoportkép a honfoglalás ezeréves évfordulójának emlékére született emlékmű előtt Zimonyban.
1895 nyarán, a Thaly Kálmán által vezetett bizottság Zimony városába látogatott, ahol a város polgármestere engedélyt adott arra, hogy a Hunyadi-vár romjai között emlékművet állítsanak a millennium tiszteletére. A 37 méter magas donjon-szerű építmény két oldaltornya között oroszlánok őrizték Hungária ülőalakos szobrát, a mögötte magasló főtorony tetején kiterjesztett szárnyú bronzból készült turul vigyázta a vidéket. A kőszobrok Róna József alkotásai, míg a 4,5 méteres fesztávolságú turul – a munkácsi párja – Bezerédy Gyula munkája volt. Az emlékmű 1896-ra elkészült, ünnepélyes felavatására szeptember 20-án került sor. Felavatását követően a köztudatban Hunyadi-toronyként, mint a törökverő hadvezér halálának helyét jelölő emlékmű vált ismertté.
Az első világháborúban a tornyot több belövés is érte, de komolyabb sérülést nem szenvedett. 1924 pünkösdjén azonban szerb fiatalok megrongálták a tornyot, leverték a díszeket, a szobrokat, levésték a feliratot. Később a tornyot felújították, ma kilátóként és galériaként működik.
Fotó az "ALBUM der K.u.K. SCHIFFSHEBEFORMATION" című albumból.
hu