MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Kártyanaptár 3_1960-1969

Kártyanaptár 3_1960-1969

Állami Könyvterjesztő Vállalat kártyanaptár 1968

Állami Könyvterjesztő Vállalat kártyanaptár, 1968 Könyvvel mindennap ünnepnap (szignált) Már 1948-ban elkezdődött a nagy könyvkiadók (Athenaeum, Révai, Franklin, Hungária, Új Magyar Könyvkiadó Vállalat) államosítása, majd a következő évben államosították a közép- és kisvállalkozások legtöbbjét is. Élükre megbízható kommunista vezetőket állítottak, akik legtöbbször teljesen tapasztalatlanok voltak a könyvkiadás területén. A könyvterjesztés 1949-től a Belkereskedelmi Minisztérium felügyelete alá került. Létrejött a Könyvterjesztő Nemzeti Vállalat, mely az állami kézben levő könyvtárakat és azokat a könyvesboltokat foglalta magában, amelyek jogutód nélkül maradtak. E szervezetekből vált ki 1950-ben a kiskereskedelem irányítására a Könyvesbolt Kiskereskedelmi Vállalat. Ezen vállalatok, valamint a Szikra Könyv- és Propagandaanyag-terjesztő összevonásával született meg az Állami Könyvterjesztő Vállalat 1951-ben. 1952-ben történt meg a magán könyvkereskedelem teljes felszámolása: 87 budapesti és 95 vidéki könyvkereskedő iparjogosítványát vonták vissza. A papír- és írószer-kereskedőktől is megvonták a könyvárusítás jogát, s ezzel együtt könyvkészleteiket is elkobozták. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat megindította az országos könyvesbolti hálózat kiépítését. Megszűntek azok a több évszázados hagyományra visszatekintő vegyes könyvesboltok, amelyek a könyveken kívül papírárut és írószert is árusítottak. Szakkönyvesboltokat és antikváriumokat hoztak létre (orvosi, műszaki, mezőgazdasági, zenemű, idegen nyelvi, stb.). 1969-ben megalakult a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete. 1972-től a fővárosban a bolti és az üzemi könyvterjesztést az Állami Könyvterjesztő Vállalat, vidéken pedig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat látta el. A Kommunista Párt ellenőrző szerve, a Könyvkiadási Bizottság készítette el az ajánlott, illetve betiltott szerzők és témák listáit, melyeket aztán a kiadóvállalatokhoz továbbítottak. A kiadás nem üzleti alapon folyt, célja a tömegek oktatása volt. (Wikipedia) A kártya világos alapon három színes könyvet, egy szál rózsát mutat, felirata: KÖNYVVEL MINDEN NAP ÜNNEPNAP. A kártya jelzett: Sz.I.

Kölcsönös udvariasság biztonság kártyanaptár 1968

Kölcsönös udvariasság biztonság kártyanaptár, 1968 A kártya fehérkeretes, sötétkék alapon gyalogos zebra átkelő előtt álló zöld autóval, a kor szimbólumának is tekintehető Trabanttal hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre, amelyet a kölcsönös udvariasság is elősegít. Fontosságát egy rózsaszínű, óriási felkiáltójel is hangsúlyozza. A mai is aktuális reklámot 1968-ban adták ki. A kép jelzetlen.

Állami Áruházat kártyanaptár 1968

Állami Áruházat reklámozó kártyanaptár 1968-ból. Fotó és grafika kombinációjával komponált kép. Rövid strandköpenyes, kiscipős, kontyos fiatal nő néz a rajzolt vidám arcú napba. Jobbra lent az áruház háromszögletű logója látszik. A hatvanas évekre jellemző fotó-grafikus megoldású reklámnyomtatvány. Naptároldalon: "Minden idényben vegye igénybe az Állami Áruházat" reklámszöveg olvasható. Az 1949-ben létrehozott Állami Áruházak Nemzeti Vállalatnak tizenkét egységét saját nevükön ismerte a vásárlóközönség (Lottó, Otthon, Verseny, Csillag stb.), az "Állami" az újpestihez köthető. A kép jelzetlen.

Állami Áruházat kártyanaptár 1968

Állami Áruházat reklámozó kártyanaptár 1968-ból. Fotó és grafika kombinációjával komponált kép. Bundás nő csomagot és seprűt tartó hóember állát cirógatja. Középtájon az áruház háromszögletű logója látszik. A hatvanas évekre jellemző fotó-grafikus megoldású reklámnyomtatvány. Naptároldalon: "Minden idényben vegye igénybe az Állami Áruházat" reklámszöveg olvasható. Az 1949-ben létrehozott Állami Áruházak Nemzeti Vállalatnak tizenkét egységét saját nevükön ismerte a vásárlóközönség (Lottó, Otthon, Verseny, Csillag stb.), az "Állami" az újpestihez köthető. A kép jelzetlen.

Állami Áruházat kártyanaptár 1968

Állami Áruházat reklámozó kártyanaptár 1968-ból. Fotó és grafika kombinációjával komponált kép. Divatos őszi kabátos, körömcipős nő a képből kitekintve áll, mögötte palettát tartó festőfigura. Festőállványán az áruház háromszögletű logója látszik. A hatvanas évekre jellemző fotó-grafikus megoldású reklámnyomtatvány. Naptároldalon: "Minden idényben vegye igénybe az Állami Áruházat" reklámszöveg olvasható. Az 1949-ben létrehozott Állami Áruházak Nemzeti Vállalatnak tizenkét egységét saját nevükön ismerte a vásárlóközönség (Lottó, Otthon, Verseny, Csillag stb.), az "Állami" az újpestihez köthető. A kép jelzetlen.

Elektroimpex kártyanaptár 1969

Elektroimpexet hirdető kártyanaptár 1969-ből. Korabeli divatos frizurát, fekete keretes szemüveget viselő csinos nő fotója látható, felirat nélkül. Naptár oldalon: Eletroimpex Budapest, MOM feliratok. Az Elektroimpex-et 1949-ben alapították és a nagy szak-külkereskedelmi vállalatok egyikeként kezdte tevékenységét. Az évek során profiljának javarészét át kellett adnia újonnan létesült vállalatoknak. Az 1980-as éveket híradástechnikai és finommechanikai alapprofillal kezdte. MOM=Magyar Optikai Művek, egy jelentős, világhírű, magyar iparvállalat volt. A kép jelzetlen.

Állami Biztosító kártyanaptár 1969

Állami Biztosító kártyanaptár, 1969 Biztosítás, egész évben biztonság Az Állami Biztosító Nemzeti Vállalatot 1949-ben alapították, 1995-től privatizálás után AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. néven működik. A reklám vörös alapon fekete színt használ. A felső mezőben a cég kerek emblémája, alatta vastagabb csíkkal elválasztott felirat: BIZTOSÍTÁS egész évben BIZTONSÁG látható, majd ezt egy újabb vastagabb csíkkal hangsúlyozzák. Alatta Gyula felirat. A kép jelzetlen.

Pajtás kártyanaptár 1969

Pajtás kártyanaptár, 1969 A Pajtás képes gyermekújság, amelyet először a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Úttörő Mozgalom (1946-1952), majd a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Központi Vezetőség (1952-1956) végül a Magyar Úttörők Szövetsége (1957-1989) adott ki. Első felelős szerkesztője László Gyula volt. Kezdetben kéthetenként (1946-1950) majd hetenként (1950-1989) jelent meg. A Szikra Lapnyomda készítette. A fehérkeretes kártya felső harmadábsn, zöld csíkban jelenik meg a újság neve: Pajtás, valamint a balra ábrázolt kutya két füle is ebbe a csíkban emelkedik ki. Az alsó kétharmad sárga csíkkal keretezett fehér mező, amelyben a fent említett kutya feje látszik, szájában egy Pajtás újsággal.Ennek a mezőnek a jobb oldalán felül a felirat: ELŐFIZETHETŐ A HELYI POSTAHIVATALOKBAN. Ezalatt a kiadó emblémája fekete alapon zöld betűkkel látszik: ILV, körülötte : KIADJA AZ IFJÚSÁGI LAPKIADÓ VÁLLALAT. A kép jelzetlen.

Országos Takarékpénztár kártyanaptár 1969

Országos Takarékpénztár kártyanaptár. 1969 Boldog Új Évet kíván az Országos Takarékpénztár 1949-ben alapították az Országos Takarékpénztár Nemzeti Vállalatot, amely átalakult a ma is működő OTP Bankká. A kártyán fehér alapon piros, nagy O, T, P betűkkel hirdetik a bankot, mellettük 3 db hajdani kétforintos érme sugallja a "Sok kicsi sokra megy" elvet. A kép jelzetlen.

Tiszta üzemmel a III. Kongresszus sikeréért kártyanaptár 1969

Tiszta üzemmel a III. Kongresszus sikeréért kártyanaptár, 1969 Magyar Vöröskereszt A Magyar Vöröskeresztet 1881-ben alapították, 1882-ben felvették a Nemzetközi Vöröskeresztbe. A kártya világos keretén belül lila alapon fehér, stilizált gyárat, benne sárga üzemet, előtte a készítés idejében megszokott beton virágtartót, hozzávezető sárga utakat mutat. A felső harmad felirata: TISZTA ÜZEMMEL A III. KONGRESSZUS SIKERÉÉRT! 1969. Az alsó harmadban a Vöröskereszt ismert emblémája jelenik meg. A felirat nem közli, hogy milyen kongresszust, mikor és hol tartanak. A kép jelzetlen.

Boldog Új Évet Kíván Utasellátó kártyanaptár 1969

Utasellátót reklámozó kártyanaptár 1969-ból. A naptáron karcsú fürdőruhás, csípőre tett kezű nő fotója látható, lent az Utasellátó logója. Naptároldalon: "Hálókocsival mindennap pihenten érkezik" felirat olvasható. Az Utasellátó Vállalat 1948. november 24-én meg működését a MÁV égisze alatt. Alapítólevele szerint a közlekedés valamennyi ágánál jogosult volt kielégíteni az utazóközönség sokoldalú (vendéglátóipari, szállodaipari, élelmiszerkereskedelmi stb.) igényeit. Profiljába tartozott a vasúti restik és éttermek üzemeltetése, jelen volt a buszpályaudvarokon és a hajóállomásokon is. Tevékenységének fontos részét képezte a nemzetközi és belföldi forgalomban nyújtott klasszikus utasellátás az étkező-, háló- és fekvőhelyes kocsikon. Megalapítását követően szolgáltatásainak köre egyre bővült. Megjelent a belföldi és külföldi dunai kirándulóhajókon, valamint a Budapest-Bécs között közlekedő szárnyashajókon is. 1984-től a vállalat biztosította a Donauprinzessin luxus szállodahajó teljes vendéglátását a Budapest-Passau útvonalon. A bécsi hajóállomáson működő Tegethoff étteremben szintén az Utasellátó szakemberei öregbítették a magyar gasztronómia hírnevét. A cég tevékeny részt vállalt parlamenti fogadások és egyéb rendezvények gasztronómiai részének lebonyolításában is. 1986-ban az Utasellátó Vállalat elnyerte az első magyarországi Forma 1-es futamhoz kapcsolódó teljes vendéglátás jogát. Ezen kívül több éven át a cég gondoskodott a Budapest Sportcsarnokban rendezett szilveszteri mulatságok vendégeinek jóltartásáról. 1992-ig az Utasellátó Vállalat valutás hálózattal is rendelkezett. Az Utastourist-üzletekben, pályaudvarokon, a Ferihegyi repülőtéren, egyes szállodákban magyar és külföldi állampolgárok vásárolhattak akkor kuriózumnak számító áruféleségeket dollárért, schillingért, nyugat-német márkáért. 1996. december 1-jén a MÁV Rt. – az 50 éve működő Utasellátó Vállalat utódjaként – megalapította a MÁV Utasellátó Részvénytársaságot. A részvénytársaság megalakulásakor kettévált a mozgó- és az állószolgálat. Az állószolgálat – a pályaudvari büfékkel és éttermekkel – a Resti Kft. kezelésébe került. A mozgószolgálatot továbbra is a MÁV Utasellátó látta el. A járatokban közlekedő étkező-bisztró kocsik üzemeltetését „haszonbéresek” végezték, akik pályázat alapján nyerték el az üzemeltetési jogot. Megalapítását követően szolgáltatásainak köre egyre bővült. Megjelent a belföldi és külföldi dunai kirándulóhajókon, valamint a Budapest-Bécs között közlekedő szárnyashajókon is. 1984-től a vállalat biztosította a Donauprinzessin luxus szállodahajó teljes vendéglátását a Budapest-Passau útvonalon. A bécsi hajóállomáson működő Tegethoff étteremben szintén az Utasellátó szakemberei öregbítették a magyar gasztronómia hírnevét. Csokiroló, „sztaniolba” csomagolt csemege, csatos üveges üdítő; Herendi, Hollóházi logózott porcelánok – ezek ma már több évtizedes vasúti utazásos emlékek. A modern magyar vasúti közlekedés egyik szimbóluma, az Utasellátó és termékei azon kevés vasút- és vendéglátástörténeti emlék tartozik, amely szinte kivétel nélkül mindenkiben nosztalgikus érzetet ébreszt. A kép jelzetlen. Forrás: https://kvik50.uni-bge.hu/utasellato-kiallitas/ http://atszallo.blogspot.com/2008/12/60-ves-az-utasellt-az-utasellt.html

Centrum áruházak kártyanaptár 1969

Centrum áruházak kártyanaptár, 1969 A társaság eredete 1882-re vezethető vissza, Magyarország első áruháza, a „Guttman Jakab" megnyitásához. A vállalat történetének fontos állomása volt a Párizsi Nagyáruház (későbbi nevén Divatcsarnok) megnyitása, melyet 1926-ban a Corvin Áruház követett. Az áruházakat 1948-ban államosították, ezután azok különböző formában működtek. 1966-ban jött létre az Országos Áruházi Vállalat, amely 1967-ben vette fel a Centrum Áruházak nevet. A rendszerváltást követően a vállalatot privatizálni kezdték. 2005-ben megszünt. (Wikipedia) A kártya fehér keretében kék alapon a fölső harmadban egy fekete méh két szárnyát a Centrum Áruházak egy-egy emblémája díszíti. Alatta hosszúcopfos, játékbaba jellegű kislány fut jobbkezében egy lepkefogóval, balban az áruházra, vásárlásra utaló csomaggal. Centrum Áruház felirat nem jelenik meg a reklámkártyán. A kép jelzetlen.

Játékkiállítás Budapest 1968 kártyanaptár 1969

Játékkiállítás Budapest 1968 kártyanaptár, 1969 A Triál Sport-, Hangszer- és Játékáru Nagykereskedelmi Vállalat elődje a Főbuha volt (Fővárosi Bútor, Hangszer), amelyből 1967-ben vált ki, ekkortól új emblémát használt. A világos alapon színes csíkokból összeállított stilizált léggömb, benne labda és játékautó látható Fölötte a reklám: Játékkiállítás 1968 BUDAPEST. A kártyát 1968-ban adták ki, de a reklámfelületen nem szerepel sem a kiállítás időpontja, sem pedig helye. A kép jelzetlen.

[Rekord frissítve: ]