MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Számolócédula 2_Pezsgő (Eszterházy, Littke, Louis Francois, Hölle, Palugyay, Belatiny, Törley)

Számolócédula 2_Pezsgő (Eszterházy, Littke, Louis Francois, Hölle, Palugyay, Belatiny, Törley)

[ 65 Tárgy ]

Törley pezsgő számolócédula

Törley Réservé pezsgő. Budapest-Budafok Pezsgős poharat tartó, a pezsgőivásnak magát teljesen átadó nő képe látható. Klösz Gy. és Fia Budapest 1882. november 18-án nyílt meg Budafokon Törley József és Tsa Pezsgőgyára, ahol a ma is a legismertebb magyar pezsgő készül. A világmárkának számító Törley pezsgő mintegy száz országban kapható, a legfinomabb magyar borok és pezsők sorát egészíti ki. A kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra pedig egyedülálló természeti jellegük miatt kapták meg a címet. 2016-ban Törley pezsgő bekerült a Hungarikumok Gyűjteménybe. A Törley színre lépése előtt a legnevezetesebb a J.E. Hubert által 1825-ben alapított pozsonyi és az 1876-ban indult pécsi pezsgőgyár volt, amelyet Littke Lőrinc alapított. Törley József (Szabadka, 1858. január 10. – Oostende, Belgium, 1907. július 28.) Reimsben megismerkedett a pezsgőgyártás minden fortélyával, majd egy másik neves pezsgőgyártónál, a Delbeck et Cie. cégnél a gyakorlatban is kipróbálta a pezsgőkészítési tudományát. 1880-ban egy alapbor-beszerző körútján jutott el Promontorra (ma Budafok). A termelés francia gépekkel és francia szakemberekkel indult, a gyártást egyik megbízható reimsi barátja, a kiváló pezsgőmester, Louis François irányította, kit öccse, César François is követett 1886-ban. Az üzemet a legmodernebb gépekkel szerelték fel, Törley az országban elsőként vezette be a fagyasztásos seprőtelenítést. A lehető legjobb minőség az alapborok kiválasztásánál is elsődleges szempont volt, a cég többnyire Etyek és környéke pincészeteiből vásárolta a pezsgőnek valót. A gyár folyamatosan fejlődött, a termelés 1905-ben megközelítette az egymillió palackot. Törley a minél gyorsabb és biztosabb áruszállításhoz elsőként vásárolt teherautókat, s alapító tagja lett a Királyi Magyar Automobil Clubnak is. A hazai piac ellátásán túl nagy hangsúlyt fektetett a pezsgők nemzetközi ismertségének növelésére is, először Franciaországban kezdte külföldi piacainak kiépítését, később a tengerentúli országokba is exportált. Az 1885-ben elnyerte a budapesti Országos Általános Kiállítás aranyérmét, majd 1893-ban az Országos Iparegyesület aranyérmét is. Törley József 1896-os budapesti milleniumi világkiállításon mint “királyi és császári udvar kitüntetett szállítója” szerepelt. 1896. április 1-jén csantavéri előnévvel, magyar nemességet kapott Ferenc Józseftől. A gyár termelése az 1910-es években már elérte a 2 millió palackot. Történetének egyik szakasza lezárult 1944-ben, amikor a gyár főépületét bombatalálat érte. A háborút követően, az 1950-es államosításig az üzem szinte állt, mindössze négy főt foglalkoztatott. A Törley Pezsgőpincészet nem csupán kiváló minőségű pezsgőiről ismert. Alapítója, Törley József majd követői hozzáértéssel alkalmazták a reklámeszközöket is. A céget nem csupán termékei, hanem ötletgazdag plakátjai, menükártyái, számolócédulái és feliratozott teherautói is hozzásegítették a nemzetközi hírnévhez. A Törley napjainkban is a reklámmal legjobban támogatott pezsgőmárka Magyarországon. A Törley volt az első pezsgőmárka, amelyik 1997-ben TV-reklámspottal jelent meg a televíziókban. A folytatás sem váratott sokáig magára: 1999-ben került a képernyőkre a Törley második reklámfilmje. Harmadik reklámfilmünket 2002 őszén forgattuk és az évvégi pezsgőszezon nyitányaként került először sugárzásra. A 2008-as szezonban már a hatodik spotot láthatták a TV-nézők.

Littke Pezsgő számolócédula

Kerti foteljében testes férfi elégedetten terpeszkedik, kezében pezsgőspohár. A fekete grafikából kitűnik a pezsgősüveg nyakcsomagolásának vöröse, a grafikus ezzel az optikai trükkel a néző szemét a reklám tárgyára irányítja. Jelzett: Vadász Miklós Vadász az Iparművészeti Iskolán tanult. Illusztrációival, akvarelljeivel és plakátjaival hamar kitűnt, magára vonta a figyelmet. Dolgozott a Borsszem Jankó lapnak is. Munkái Az Estben jelentek meg, majd Párizsba ment, ahol a „Le Rire” hetilap munkatársa lett. A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Kerti foteljében testes férfi elégedetten terpeszkedik, kezében pezsgőspohár. A fekete grafikából kitűnik a pezsgősüveg nyakcsomagolásának vöröse, a grafikus ezzel az optikai trükkel a néző szemét a reklám tárgyára irányítja. Jelzett: Vadász Miklós A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik. Nagyon vicces számolócédula

Littke Pezsgő számolócédula

Cilinderes férfi és lábát zsámolyra helyező nő pezsgővel koccint. Fent felirat: Casino extra sec. Littke L. Pécs-Bpest A grafika elnagyoltan ábrázolja az alakokat és a környezetet. Jelzett. A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik. Kicsit látszik a Littke pezsgő felirat

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

Cilinderes férfi és lábát zsámolyra helyező nő pezsgővel koccint. Fent felirat: Casino extra sec. Littke L. Pécs-Bpest A grafika elnagyoltan ábrázolja az alakokat és a környezetet. Jelzett. A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

Kerti foteljében testes férfi elégedetten terpeszkedik, kezében pezsgőspohár. A fekete grafikából kitűnik a pezsgősüveg nyakcsomagolásának vöröse, a grafikus ezzel az optikai trükkel a néző szemét a reklám tárgyára irányítja. Jelzett: Vadász Miklós A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

Cilinderes úr bal kezével a pincér által felé nyújtott pezsgőéért nyúl, jobb kezében szipkája. A bárhangulatot érzékeltető fekete grafikából kitűnik a pezsgősüveg nyakcsomagolásának vöröse, a grafikus ezzel az optikai trükkel a néző szemét a reklám tárgyára irányítja. Jelzett: Vadász Miklós Vadász az Iparművészeti Iskolán tanult. Illusztrációival, akvarelljeivel és plakátjaival hamar kitűnt, magára vonta a figyelmet. Dolgozott a Borsszem Jankó lapnak is. Munkái Az Estben jelentek meg, majd Párizsba ment, ahol a „Le Rire” hetilap munkatársa lett. A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

Littke Pezsgő számolócédula

Cilinderes férfi és lábát zsámolyra helyező nő pezsgővel koccint. Fent felirat: Casino extra sec. Littke L. Pécs-Bpest A grafika elnagyoltan ábrázolja az alakokat és a környezetet. Jelzett. A híres pécsi pezsgő gyártása a lengyel származású szabó, majd vendéglős és vásározó kereskedő család sarja, Littke Lőrinc nevéhez fűződik. A legenda szerint Lőrinc csecsemőkori betegségét meleg borban fürösztéssel kúrálták, míg meg nem gyógyult. Állítólag innen ered a bor és a pezsgő iránti fokozott érdeklődése. A pezsgőkészítés tanulmányozását az 1830-as években kezdte, majd megvásárolta a sétatér dél-nyugati részén álló telket, és felépítette rajta a ma is álló reneszánsz palotára emlékeztető gyárat. Littke Lőrinc megalapítja a történelmi Magyarország első Pezsgőgyárát 1859-ben. Az 1870-es évekre az ország ismert és elismert pezsgő-gyárosává vált. Az 1891-ben Ferenc József osztrák császár és magyar király meglátogatta a Littke Pezsgőgyárat. Erről fényképek is készültek. Ferenc József kétszer is kért a pezsgőből és nagyon ízlett neki. Ettől kezdve lett a Pécsi Pezsgő a császári és királyi udvar hivatalos pezsgője, a Littke család lesz az udvari beszállító. További sikert jelentett, hogy a Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság a Littke-féle „Sport” márkájú pezsgőt szolgálta fel 1883-ban a vonalain. 1896-ban az országos millenniumi kiállításon a Littke cég a legnagyobb díjat kapta meg, az állami aranyérmet. A díj hozzásegítette a gyárat, hogy főraktárai legyenek Budapesten, Bécsben, Prágában, Zágrábban, Bukarestben, Chicagóban, Fiuméban, Máltán, Szalonikiben, Szófiában, Lembergben, Konstantinápolyban, Nápolyban, Oroszországban és Szarajevóban. Miután Pécsett az 1890-es évek elején két esztendő alatt a szőlőültetvény harmada elpusztult és a bortermesztés a felére csökkent, ezért új üzleti lehetőségeket igyekeztek teremteni. Olasz és dalmát borokat hoztak Pécsre és háziasították azokat a helyiekkel. Az 1920-as és 1930-as években számos ismert személyiség kóstolta a Littke pezsgőt. A gyár fejlődése felfelé ívelt, ám rövidesen jelentkezett a második világháború negatív hatása is. A második világháborút követő államosítás során húsz évre teljesen megszűnt a pezsgőgyártás, hogy aztán 1966-ban a Mecsekvidéki Pincegazdaság alatt újrainduljon. A gyár neve Pannonvin Pezsgőgyár lett. A Pincegazdaság 1978-ban egyesült a Villány-Siklósi Állami Gazdasággal és Villány-Mecsekaljai Borgazdaság Kombinát néven működött tovább. A pezsgőgyár 1982-ben 11-fél palackos erjesztésű és 4-féle tankpezsgőt gyártott. 1990-ben a cég állami tulajdonú RT. lett. 1996-tól a gyár svéd tulajdonba került és Pannónia Cézár néven folytatta a pezsgőgyártást. A Kft. tevékenysége szőlőtermesztéssel, borászattal bővült, ezért 2003. óta Cezar Winery Kft. néven működik. A Pezsgőház Pécs egyik leghosszabb (kb. 2 km hosszú), a látogatók által bejárható pincerendszerrel rendelkezik. A rendszer a járda szintjétől egészen 12 m mélységig húzódik.

[Rekord frissítve: ]