TÜKRÖSÖK
„Annak híre sincs, hogy a pásztor bajuszpödrőt boltban, patikában vagy bábosnál vegyen! Megkészíti azt is ő maga.
Bárány-faggyut, kis viaszkot, szagos ménta levelét, mindenféle szagos virágot, tavaszszal ragadós nyárfabimbót összefőz. A viasz fogja, a faggyú meg gyöngíti a bajuszt s a bajuszkenőcsnek igen finom szaga is van.”
Bármily meglepően is hangozzék a mai kor olvasójának, a tükrös – vagy más néven tükörfa – a férfiember zsebében, szűrök ujjában, pásztorok tarisznyájában lapult. A 19. században olyannyira elképzelhetetlen volt férfi bajusz nélkül, hogy 1839-ben John Paget angol utazó a következőket írta: „Európában nincs más ország, ahol a bajusz ilyen tiszteletnek örvendene, mint Magyarország. A papságot leszámítva a mesterembertől az inasig, a tanártól a diákig, a leggazdagabb földesúrtól a legszegényebb földművesig, mindenki hatalmas lelkesedéssel hódol a felsőajak szőrzetápolásának. Mi magunk is e szokás rabjává kényszerültünk. S annak érzékeltetésére, hogy mily erősen összefonódott a férfiasság és a bajuszviselet, hadd osszam meg azon emlékemet, miszerint amikor egy kislány megtudta, hogy Angliában bajuszt bizony nem nagyon hordanak, akkor döbbenetében így kiáltott föl: hát miért kell ott a bácsiknak lányosan kinézni!”
A híres polihisztor, Herman Ottó természettudományos érdeklődéssel fordult a bajusz felé és 1906-ban megjelent tanulmányában annak 26 típusát különböztette meg, hozzátéve, hogy csak a jól megkülönböztethető típusokat igyekezett megállapítani.
A tükrösök lapos, általában szögletes, ovális vagy kerek kialakítású, két darabból álló fadobozkák. Belsejükben két mélyedést alakítottak ki, egyet a tükörnek, melyet - ha más nem volt - viasszal rögzítettek, illetve egyet a bajuszpedrő kencének. A szögletes kialakítású darabokat egymáson elcsúsztatva, míg a kerek darabokat csavarással vagy zsanéros megoldással lehetett kinyitni. Tükörfa gyakran készült kecskerágó vagy jávorfa csomómentes darabjából, felületét karcolással, spanyolozással vagy domború faragással díszítettek.
A bajusz pedrésére szolgáló kenőcsöt a pásztorok általában maguk készítették viaszból, faggyúból, illatos és ragadós növényekből, mint például a fekete nyár (Populus nigra), melynek tavaszi rügypikkelyei csirizesek.
S ha már kitértünk a bajuszpedrő összetételére, vizsgáljuk meg egy kicsit mágát a tükröt is. Szent Pál a Szeretethimnuszban még azt írja, hogy most még csak „tükör által, homályosan látunk”. Ez ma már nehezen értelmezhető hasonlat, azonban az ókorban még fényesre csiszolt fémdarabokat használtak tükörnek, ezek felülete pedig hamar oxidálódott, így valóban homályos képet adtak. A tükör működésének fizikai alapja, hogy a jó fényvisszaverőképességű felület egyenetlenségei kisebbek a visszavert fény hullámhosszánál, vagyis nem szórja, hanem visszaveri a beérkező fénysugarat. A források alapján a 12. századra datálják a felfedezést, hogy ha a csiszolt fémlap elé üveget helyeznek, az egyrészt gátolja az oxidációt, másrészt megoldja az átlátszóság problémáját is. A következő évszázadokban folyamatosan fejlesztették az előállítás technológiáját: a csiszolt üveglap hátuljára ónlemezt tettek, erre pedig higanyt hordtak fel. Így készült a higanyfoncsor, amit később ezüsttel vagy alumíniummal váltottak fel. A 19. század elején egy német vegyész, Justus von Leibig nevéhez fűződött az ezüstnitrát-oldattal való tükörkészítés felfedezése, mely lényegesen leegyszerűsítette a folyamatot.
RRM_NT_Tükrösök
Savanyú József betyárt állítólag álmában kapták el a csendőrök, méghozzá azért, mert árulója altatót kevert a borába. Ezt a jelenetet örökíti meg ez a tükrös is. Készítője ismeretlen, de a Néprajzi Múzeumban NM 16497 leltári szám alatt található Balázs Vendel 1888-ra datált, nagyon hasonló alkotása is. A tükrös két darabja egymásba csúsztatható, ennek azonban csak a tükröt tartalmazó fele maradt meg, a másik elveszett.
Kemény fából faragott, felirata: "SzF 1948" fölötte virág motívummal, másik oldalán, egy juhász a birkával
A tenyérnyi nagyságú, lapos, két egymáson elcsúsztatható vagy elforgatható darabból álló, zsebben hordott tükrösök a férfiak fontos tárgyai voltak. A bajusz viselése és ápolása egészen a 20. század közepéig a férfiasság egyik szimbóluma volt. A tükrösök egyik felében bajuszpedrőnek való mélyedést alakítottak ki, a másikba pedig a tükör került. Az ilyen típusokhoz képest ez a különleges, spanyolozott tükrös feltehetően asztalon való használatra, borotválkozáshoz készült. Bár alkotója megtartotta a lapos formát, nincs benne hely a bajusz ápolására való kenőcsnek sem. Ennek a gyönyörű tükrösnek a története is érdekes. Egy tanuló, Talján András találta egyszer Darányban, Mihádák Mihály egykor jómódúnak számító parasztember padlásán. Tőle vásárolta meg a múzem néprajzi gyűjteménye számára. Készítője ismeretlen pásztorember.
Tükrös. Pásztor használta borotválkozott belőle, tükre és bajuszpedrője volt benne. Készítője ismeretlen somogyi pásztor.
Fekete József mosdósi rajztanár hagyatékából származó tükrös. Mindkét felét aprólékos, pepita kockás keretbe foglalt, piros és fekete spanyolozású minták díszítik. A virágkompozíciók leveles részei befejezetlennek tűnnek. Egyik felén szimmetrikus felépítésű, középről kinövő tulipános minta, a másikon szív alakú virágtőből eredő, a téglalapba komponált virágmotívumok.
[Rekord frissítve: ]