ARTIST_Schrammel Imre

Schrammel Imre keramikusművész alkotásai, kiállításai. Katalógusok, cikkek, fotók archívuma.

1952-1957: Magyar Iparművészeti Főiskola, mesterei: Borsos Miklós, Gádor István. 1966: Munkácsy-díj; 1970: II. Országos Kerámia Biennálé I. díja; 1974: Faenzai Kerámiabiennálé aranyérme; 1971, 1984: Faenzai Kerámiabiennálé nagydíja; 1972: Vallauris-i Biennálé II. díja; 1973: AIC-ezüstérem, Calgary; 1980: VI. Országos Kerámia Biennálé I. díja; 1982: Janus Pannonius-díj; 1983: Bayerischer Staatspreis; 1987: 2. Faenzai Quadriennálé, az Európa Parlament elnökének díja; érdemes művész; 1988: Gualdo Tadino, aranyérem; 1990: Gualdo Tadino I. díj; a Művészeti Alap díja; 1991: Kossuth-díj. 1970-től a Nemzetközi Kerámia Akadémia tagja, 1981-ben vezetőségi tagja, 1986-ban alelnöke. 1958-tól a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára; egyetemi tanár (1990). 1993-1999 között a Magyar Iparművészeti Főiskola rektora. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanára, a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola tanára, a Művészeti Egyetemek Rektori Székének elnöke (1997); vendégtanár: Haystak Mountain School of Crafts, USA (1983), Art Didacta, Innsbruck (1987-88), Banff Centre, Kanada (1987), Europäische Akademie, Trier (1988), University of Haifa (1989). A 60-as években természeti formákból – lopótök, csepp stb. – porcelánedényeket tervez, keresi a porcelánedény, dísztárgy formai megújításának lehetőségeit. 1969-ben megszervezi az első siklósi kerámiaszimpóziumot, ezzel megalapítja a magyar szimpóziummozgalmat, amely a nemzetközi művészcsere révén a korszerű művészeti áramlatok megismerésének hosszú ideig egyedüli fóruma. A 60-as évek végétől kutatja az elemi erők, a természeti törvények hatását az agyagra. A samottos agyagot fémekkel keveri, 1200-1400 fok fölött égeti ki, és az égetés közben kiolvadó fémek színezik szürkére, barnára a mázatlan, durva felületeket. Belső energiáktól duzzadó, meghasadó gömbformákat, egymásra torlódó földrétegek mozgását idéző kerámiaplasztikákat készít, amelyekre 1971-ben a faenzai Kerámiabiennálé nagydíját kapta. E korszakának fő műve a váci Művelődési Ház 1976-os hatalmas samottreliefje. A 70-es évek közepétől folytatja porcelánkísérleteit: porcelánhasábokat égetés előtt fémszállal meghasít vagy lövéssel deformál. A még puha porcelánba vágó fémszál, csapódó lövedék, szétnyíló, kibomló formákat produkál. A mulandóság dimenzióit kutatja 1977-től készített madárlenyomatain: halott madarakat samottos agyagban, kb. 1200 fokon kiéget. A csontváz ugyan megmarad, de a testnek csak lenyomatát őrzi meg a samott. A 80-as évek elején üreges belsejű agyagfigurákat mintáz, amelyeket puha állapotban ütéssel, hajlítással, összenyomással deformál: kutatja, hogyan viselkedik az üreges agyagfigura a különböző erők hatására. Krisztus-testet, Willendorfi Vénuszt, Köpönyeges Madonnát, Minótauruszt, férfi és női aktot mintáz, s az összenyomással groteszk és esendő régészeti leletként hatnak. 1995-1998 között újabb alkotói korszak következik, egy velencei karnevál élményéből megszületett a herendi porcelángyárban a Karnevál-sorozat: maszkos figurák fantasztikus kavalkádja, ahol a Varázsló, a Minótaurusz, a Bohóc, a Hölgyek ruháján, testén, arcán Herend régi mintakincse szürreális virágokat hajt. ~ nyers, nagy erejű, természetelvű kerámiaszobrászata érinti korábban a nonfiguratív, majd a figurális-posztmodern áramlatokat, de lényegében ezektől független, öntörvényű és különös maradt. Nemcsak műveivel, de elméleti, szimpóziumvezetői munkásságával, technikai találmányaival is egyik megújítója az ezredvég magyar kerámiaművészetének.
(artportal.hu)

[ 7 Tárgy ]