MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu
El Kazovszkij Alapítvány Kiállítás_2015 MNG

Kiállítás_2015 MNG

A túlélő árnyéka. Az El Kazovszkij-élet/mű
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, A épület, 2015. november 6. – 2016. február 14.

El Kazovszkij (1948–2008) a XX. század vége és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt. Festőként, performerként, díszlettervezőként és – ma már tudjuk – költőként is hatalmas életművet hagyott hátra, amelynek roppant elevenségét és infernális mélységeit a kortársak is azonnal fölismerték. Bár már életében kanonizálódott, a kutatók és kritikusok éppoly kevéssé tudták hagyományos eszközeikkel megközelíteni, mint Csontváryt, Gulácsyt vagy Kondor Bélát.

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria reprezentatív kiállítása sem arra vállalkozik, hogy monografikus módon áttekintse és mintegy művészettörténetileg „helyére tegye” mindazt, amit El Kazovszkij fájdalmasan korai halálával örökül hagyott. Nem cél, hogy az életút szakaszait a jól ismert zseni-esztétika jegyében, a „koraitól” az „éretten” át a „kései” felé tartó pálya szerves egymásutánjaként mutassuk be. A bemutatandó művek kiválasztása sem hagyományos szempontok szerint történik – nem protokolláris emlékkiállításra, inkább vitákat provokáló, izgalmas kortárs eseményre készülünk.

A kiállítás egymástól markánsan elkülönülő szekciói egy-egy karakteres metszetben villantják fel El Kazovszkijt és művészetét. A rendezés nem állít fel közöttük fontossági sorrendet, illetve nem határoz meg a nézőknek egyértelmű bejárási útvonalat, inkább arra ösztönöz, hogy a labirintusszerű térben járkálva szokatlan összefüggésekre figyeljenek fel vagy ismerjenek rá.

A művésznek erős hajlama volt bizonyos tárgyak, emberek, műalkotások FETISIZÁLÁSára. A fétistárgyak állítása, kultusza és ledöntése festményeinek, installációinak és híres performanszainak központi témája volt: csillapíthatatlan, szerelmes sóvárgása az elérhetetlen Szépség után a Másik eleven testének roppant sokféle, gazdag érzékiségű művészi pótlékait hívta életre. A FIKCIÓval, a keretekkel, a síkvetületekkel, a képregény formával és az irodalmi szerepekkel való játék tartja életben művészetének mélyről fakadó TEATRALITÁSát. A színek, terek, méretek, formák intenzív és szenvedélyes ellenpontozása révén alkotásai roppant erős, szinte mágneses vonzerővel hatnak a nézőre.

Ehhez kapcsolódik a kiállítás egyik szenzációja is, a több mint húsz éven át ismételt ünnepélyes játékai, a DZSAN-PANOPTIKUMok monumentális színpadának és jelmezegyüttesének rekonstrukciója, melyeknek egykor ő maga volt a főszereplője. El Kazovszkij és eleven modelljei távollétére korabeli videofelvételek és az egykori résztvevőkkel rögzített videointerjúk emlékeztetnek.

Külön foglalkozunk El Kazovszkij MAGÁNMITOLÓGIÁjával is: ismétlődő kultúrtörténeti utalásokkal teli vezérmotívumai – Wagnerére emlékeztető – szinte monolitikus rendszert alkotnak. Mitológiájában is tükröződik a NEMI IDENTITÁS problémája, amelynek önálló – tapintatos, de karakteres – tárgyalása nélkül a vállaltan transznemű (biológiailag női testbe született, társadalmilag azonban homoszexuális vonzódású férfi) El Kazovszkij minden bemutatása képmutatás lenne. A művész mindig bátran fordult szembe a nemi sztereotípiák zsarnokságával: mivel saját önértékelése szerint „19. századi stilizált férfitudattal” nőtt fel, saját köztes pozícióját a markáns férfi és női szerep-előírásokkal konfrontálódva formálta meg. Mélyreható családi és kulturális gyökereit, a nyelvhez, A KLASSZIKUS OROSZ IRODALOMHOZ ÉS KULTÚRÁHOZ VALÓ KÖTŐDÉSÉT szintén külön szekcióban dolgozzuk fel.

Noha lényegében független az eddigiektől, nem kerülhető meg El Kazovszkij indulásának egykori avantgárd gyökere, az 1970–1980-as évek hazai UNDERGROUND ELLENKULTÚRÁJA sem. Végezetül egy provokatívan „WHITE CUBE”-nak elkeresztelt önálló szekcióban irányítjuk a figyelmet El Kazovszkij festészetére. A kifejezés a kortárs művészeti szakirodalomban azt a látszólag semleges galériateret jelöli, amely kizárólag a művek „tisztán” esztétikai, „abszolút festői” minőségeit állítja fókuszba, vagyis kizár a műértésből minden, úgymond, külső, alkalmi és helyi vonatkozást, társadalmi, nemzeti, kulturális, vallási vagy szexuális kisebbségi kontextust, hogy semmi se zavarja az abszolút festői értékek érvényesülését.

A kiállítás kurátorai: Rényi András, Jerger Krisztina, Százados László

http://elkazovszkij.hu/index.html

[ 310 Tárgy ]

Venus-kert VII.

Az előtér két szélén egy-egy magas fa, közötte egy deréktól lefelé drapériába burkolt, jobb kezét a bal vállára tevő, bal kezét lefelé tartó torzó (bal oldalon) és egy kehely alakú tojástartó sárga tojással (jobb oldalon). A háttérben zárt teret jelölő vonalak. Őrzési hely: Dr. Virág Péter gyűjteménye

Arany templom VII.

Három részre osztható tér: bal oldalt zárt térben széken álló, drapériába burkolódzó figura, jobb oldalt látszólag zárt térben fej nyakkal, középen négylábú állat (kutya) hanyatt fekve az úton, amely felvezet a domb tetején lévő templomba, mellettük fák, a háttérben hegyek látszódnak. Őrzési hely: Dr. Virág Péter gyűjteménye

Cím nélkül

Egy keretben két darab, jegyzetfüzetből származó lapon fekete tusrajz. Hasonló kompozíciók: az előtérben két, felül zászlóban végződő rúd, amelyek között szalag van kifeszítve, a szalagon négylábú állat fekszik a hátán (a bal oldali rajzon), illetve ül (a jobb oldali rajzon). Hangsúlyos vetett árnyék, a háttérben hegylánc, az égen két felhő. Őrzési hely: B. Zs. tulajdona

Cím nélkül

A kép előterében fekete kontúrral körülrajzolt, sárga-narancssárga hegylánc, amelyek kb. a festmény alsó egyötödét töltik ki. A középső hegy kb. háromszor olyan magas, mint a többi. Ennek csúcsán vízszintesen álló mérleghinta, amelyen balról jobbra a következők: kettős fej; magas, zöld fák; rózsaszín torzó egy kasza-kézzel és egy szárnnyal; fehér oszlop; ülő kétfejű,, négylábú állat. A hegyek felett sötétkék ég két (a mérleghinta két oldalán egy-egy) fehér-rózsaszín felhővel. Őrzési hely: B. Zs. tulajdona

Cím nélkül

Kartonpapírból kivágott, szimmetrikus, külső oldalán piros-feketére, belső oldalán feketére festett, ülő, kettős négylábú állat (kutya) forma. Felállítva: kettős piros állat egy fekete szemmel és fekete sörénnyel. Mindkét kutya át van kötve fekete textilszalaggal. Belső oldalán feketére festett fa léc merevítő. Őrzési hely: magántulajdon

Sivatagi homokozó IV.

Balról színpadi függönnyel lezárt tér. Az előtér bal oldalán álló, balról benyúló pódiumon jobbra néző, oldalról ábrázolt, piros-kék, négylábú állat (kutya) ül. Az előtér jobb oldalán téglalap alakú, elkerített részben narancssárga hegy, amelyen kék figura és mellette egy felfelé fordított, kék kasza áll, mindkettő erős fekete árnyékot vet. A háttérben sárga hegylánc (két hegy), amelynek közepén út kanyarog. Fekete ég. Őrzési hely: magántulajdon

Cím nélkül

Fekete filctollrajz. Mindkét oldalról színpadi függönnyel lezárt színpadon hat darab, fej nélküli, különböző ruhákat viselő figura áll. Mögöttük/felettük két zászló. Őrzési hely: magántulajdon

Címerek II.

Fekete kartonra ragasztott lapon fekete filctollrajz. Egymás felett három, meghajtott téglalap alakú felületen egy-egy ábra. Ezek mindegyikén csíkos-pöttyös-egyszínű térben egy vagy két torzó. Őrzési hely: magántulajdon

Téli utazás II. (Papírfríz II.)

Vízszintesen két részre osztott kompozíció. Felül két jobbra hajló, kék-piros fa között szintén jobbra hajló tojástartó. Alul téli táj előterében félgömb alakú, sárga kosár, amelyben két jobbra néző, piros kutya ül. A háttérben hegylánc. Őrzési hely: magántulajdon

Pihenő párka I. (Papírfríz II.)

Szimmetrikus kompozíció. A két szélen egy (bal oldalon), illetve két (jobb oldalon) magas, kék-piros-fekete fa, a fák között oszlopon álló, felemelt karú torzó, amelynek mindkét karja kaszában végződik. Kékes-lilás háttér. Őrzési hely: magántulajdon

Izsák feláldozása

Jobb oldalról színházi függönnyel lezárt tér előterében térdét felhúzó, hátán fekvő-ülő, meztelen férfi a nyakáig ábrázolva, a feje nem látható a képen. A háttérben egymás mögött két hegy, amelyekre kanyargós utak vezetnek. Az elől lévő hegy tetején lépcsőzetes építmény, amelyen egy négylábú állat (kutya) a hátán fekszik. Őrzési hely: magántulajdon

Én és a hattyúm XI. (Papírfríz II.)

Hegyek felett három piros felhő. Az alsó felhő jobb oldalán egy hattyú fejű és balerina testű figura ül, mellette jobbról egy oldalról ábrázolt négylábú állat. Az állat fejénél két szóbuborék, amelyekben a következő olvasható: "én és / a hattyúm". Őrzési hely: magántulajdon

Quartett

A képfelület nagy részét kitölti négy egymás mellett álló, szembenézetből ábrázolt, arc nélküli, botokhoz és egymáshoz kötött alak. A figurák kék háttér előtt, színpadszerű, üres térben állnak. Őrzési hely: Varsányi Gyűjtemény

Sors bona nihil aliud (Fekete Artemisz)

Sárga-vörös-kék, színpadszerű, üres tér. Az előtér közepén "Sors bona nihil aliud" feliratú kubuson egy deréktól lefelé drapériába burkolt figura áll. Mellette két oldalról egy-egy fekete boton felhő, napkorong és hold alakú formák. Bal oldalon csúcsos fák és árnyékuk, jobb oldalon oldalról ábrázolt, ülő, négylábú állatok (kutyák). Őrzési hely: magántulajdon

Coppéliák a cirkuszban (3 Coppélia)

Mindkét oldalról piros függönnyel lezárt tér. Szimmetrikus kompozíció. Az előtérben három kör alakú állvány, amelyek közül a két szélső alacsonyabb és kisebb, a középső magasabb. Mindegyiken egy-egy felemelt karú balerina áll. A két szélső balerina a függöny zsinórját fogja. A középső állvány mögött sötét színű, négyzetes széken egy oldalról ábrázolt, kétfejű állat (kutya) áll, amelynek két feje ellenkező oldalra néz. Őrzési hely: magántulajdon

Én és a hattyúm IV.

A kép alsó felének bal oldalán egy lépcsőzetes, alagútszerű építmény, jobb oldalán egy vele egyező magasságú hegy. A képmező felső felében piros felhők, bal oldalon egy nagyobb és egy kisebb, jobb oldalon egymás alatt két nagyobb és egy kisebb. A bal oldali nagy felhőn egy oldalról ábrázolt négylábú állat (kutya) ül, a jobb oldali felhőn egy hattyúfejjel és balerinatesttel rendelkező figura ül. Őrzési hely: magántulajdon

Én és a hattyúm

A kép alsó egyharmadában piros fasor, felette két piros felhő egymás felett, illetve felettük egy piros téglalap (szőnyeg), amelynek bal oldalán egy oldalról ábrázolt, négylábú állat (kutya) ül, mellette jobb oldalon egy fehér balerinaszoknyás figura ül. Körülöttük sötétkék ég, a kép két szélén egy-egy piros felhő része. Őrzési hely: Gerendai Károly gyűjteménye

Az új oszlopos szentek

Festett tájkép: sötétkék ég, az előtérben sárga és zöld hegyek. Több rétegben kartonból kivágott formák vannak a tájkép elé helyezve. Bal oldalon: jobbra néző, ülő, piros, négylábú állat (kutya). Középen három oszlop, amelyeken egy piros gerenda fekszik keresztben, ezen fekete, kisbetűvel írt felirat: "az új oszlopos szentek", valamint három (két oldalon egy-egy álló, középen egy hátán fekvő) négylábú állat (kutya). Az oszlopok előtt egy hátán fekvő, piros-fekete négylábú állat, amelynek mellső, illetve hátsó lábai fekete szigetelőszalaggal vannak összekötve. Jobb oldalon piros fa. Ezeken kívül zöld és fekete-fehér felhő, kék-piros napkorong. Őrzési hely: Gerendai Károly gyűjteménye

Palota-hattyú II.

A kép teljes felületét kitölti egy szembenézetből ábrázolt, jobbra néző, fehér hattyú. Piros-kék-fehér háttér. A falap jelenleg egy fekete falapra van ragasztva. Őrzési hely: Gyömbér Ákos gyűjteménye

Elszáll a lélek? II. (Papírfríz II.)

Nagyjából szimmetrikus kompozíció. A kép előterében kötözött sárga hal, mögötte kötözött sárga állat (kutya) piros asztalon, felette sárga kehely, amelyben két sárga állat (kutya) büsztje látható. Belőlük szóbuborékban jobbra és balra: "elszáll a lélek?" Őrzési hely: magántulajdon

Részrehajló Venus (Papírfríz II.)

Jobb oldalról kék színű színházi függönnyel lezárt tér. A kép alsó egyharmadában hegysor, a középső hegyen mérleghinta. A mérleghinta közepén egy szembenézetből ábrázolt piros torzó helyezkedik el, két szárán pedig kosárban ülő állatok (kutyák). Őrzési hely: magántulajdon

Beszélő fal IV.

A kép előterét teljesen kitölti egy sárga színű, kivágott fatörzs, amely előtt jobb oldalon egy fekete, négylábú, oldalról ábrázolt, balra néző állat (kutya) áll. A fa mögött piros-kék-fehér színű, lépcsőzetes fal, amely mögött a bal oldalon kék színű, szárnyas, négylábú állat ül. Kék égen zöld formák (repülő lények?). Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Három párka a sivatagban

Piros kék tájban három piros, felemelt kezű, szembenézetből ábrázolt torzó áll egymás mellett. Előttük/közöttük vízszintes, kettős zöld szalag. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Arany fal őrangyallal (Róma környéki őrangyal; Angyal Ostia falai előtt)

Bal oldalon sárga épület (fal), előtte lépcső, a fal előtt egy kék-fehér, drapériába burkolt, szárnyas figura áll. A figura mellett, illetve a kép jobb oldalán fekete fa. A háttér jobb oldalán sötét hegy, sötét ég. 2003-ban átfestve. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Iker-hattyú

A képet teljesen kitölti két, piros-kék-fehér, nyakával egymásba kulcsolódó hattyú. A háttér grafittal fedve. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Cím nélkül (Lapok El Kazovszkij vázlatfüzetéből)

Hat darab jegyzetfüzetből kitépett kockás lap mindkét oldalán kék-piros filctollrajz. Színpadszerű térben felülről madzagokon lógól, illetve bothoz oldalról madzagokkal rögzített figura. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Kaszás angyal irodalomjegyzékkel

Egyik oldalán pirosra, másik oldalán feketére festett, kettős (szimmetrikus, összehajtható, térbe állítható) angyalfigura, feje fölött kaszával. A kaszákra és a szárnyak alsó részére fekete és piros szigetelőszalag van tekerve. A piros oldalt az egész felületen fekete írás borítja: az egyik oldalon magyar, a másik oldalon pedig orosz nyelvű írás – irodalmi alkotások címei. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Fej nélküli hattyú

Az előtérben fej nélküli, fehér hattyú, mögötte hegy, amelyre út vezet fel és amelyen egyszintes ház áll. A háttérben piros hegy, a kék égen egy nagy méretű, rózsaszín felhő. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Venus-leső

Fekete-fehér tusrajz vázlatfüzetből kitépett lapon. A bal oldalon kubusos térben torzó (dereka alatt drapériába burkolva), jobb oldalon táj úttal, hegyekkel, fekete felhővel. Az előtér jobb oldalán kis méretű, fekete, négylábú állat fekszik a hátán. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Vándorállat a libikókán

Az előtérben hegylánc, középen nagy, mellette kisebb hegyek. A középső, nagy hegy csúcsán mérleghinta, amelynek két végén egy-egy sárga torzó áll, a két torzó piros szalaggal össze van kötve. A mérleghinta közepén kettős (nyolclábú, két-felsőtestű, kétfejű) állat ül. A kék égen két piros felhő. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Sarok

Fekete (barnára fakult) filctollrajz hat darab, egyforma méretű, három sorba és két oszlopba rendezett, jegyzetfüzetből kitépett lapon. Egy kivétellel (bal felső lap) mindegyiken hasonló kompozíció: sarok egy belső térben, két-három figurával. Bal felső lapon: színpadszerű térben kitárt karú figura. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Paradicsom kapui IV. Állat a színházban (Andrziewsky-triptichon)

A kép nagy részét kitölti az előtérben egymás mellett álló két íves színpad (alul: piros-fekete, felül: kék). A bal oldali színpadon kék épület előtt jobbra néző, fehér-kék színű, ülő, négylábú állat (kutya) és barna karó. A jobb oldali színpadon zöld háttér előtt deréktól lefelé kék drapériába burkolt torzó. A jobb oldali színpad mögött sötétkék függöny. A háttérben sárga hegy, sötétkék ég. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Téli utazás IX. Téli napforduló II.

Az előtérben két rúdra fektetett vízszintes rúd. Ennek két végén egy-egy íves kosár lóg, mindkettőben egy-egy fekete négylábú állat ül. A vízszintes rúd bal oldalán fekete, jobbra néző négylábú állat (kutya) áll. A háttérben nagy méretű vörös napkorong, fekete-rózsaszín ég. Őrzési hely: Hunya Gábor gyűjteménye

Cím nélkül (Egy szarvas a ketrecben)

Fém madárkalitkában papírmasé álarc és műlevelekből összeállított koszorú, a kalitka tetején kitömött fekete madár és faág van, amelyek piros és fekete textilszalagokkal vannak a kalitkához rögzítve. A kalitka alján felirat: Ketrec Dzsannal (Dzsin vagy nem Dzsin?) [a felirat vége nehezen olvasható]. Különálló, szürke papírmasé halforma. A nagy csendélet. For David Bowie című tárgykollázs (1982/2015) kiállításunkon bemutatott variációjának részlete. El Kazovszkij az 1982-es párizsi biennálén bemutatott és részleteiben itt is kiállított oltárszerű tárgyegyüttesét David Bowie-nak ajánlotta. Elemei El Kazovszkij hagyatékából és a pécsi Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtárából (Cím nélkül. Egy szarvas a ketrecben, 1970-es évek), valamint az A. Gyűjteményből (Sarokállat) származnak. Őrzési hely: Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs, ltsz. 93.17.

Játéktér

Kartonpapírra két sorban és két oszlopban négy darab vázlatfüzetlapra készített tusrajz van ragasztva. Mindegyik rajzon hasonló kompozíció: színpadszerű térben öt/hat figura (részben torzó) áll egymás mellett, a figurák egy része különböző módon (madzaggal, szalaggal) rögzítve van a tér széléhez. Őrzési hely: Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs, ltsz. 82.314.

Vándorállat és a jó pásztor

Olajjal festett farost alapon kartonpapírból kivágott, gézzel és szalagokkal át- és egymáshoz kötözött figurák. A farost lapra a következők vannak festve: jobb oldalon felül sárga színpadi függöny, dombos táj fekete éggel és fehér felhőkkel, jobb oldalon alul egy sárga, négy lábon álló, négyzetes emelvény. Kartonpapírból kivágott figurák: bal oldalon ülő kettős állat (kutya), mellette jobbról négy darab kisebb méretű ülő állat (kutya), középen felül sötét barnásrózsaszín torzó, jobb oldalon fehér krepp papírba burkolt fehér torzó, mellette egy kisebb méretű ülő állat (kutya) és egy felfelé fordított kasza. A fehér torzó és a mellette ülő kutya a sárga emelvényen helyezkedik el. Feliratok a kettős kutyán: "egy vándorállat"; a kettős kutya két feje között szóbuborékban: "merre?"; bal oldalon felül keret mellett: "vándorállat és a jó pásztor". A keret belső részén: festett, kék hullámvonal. Őrzési hely: Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs, ltsz. 89.4.

Részrehajló Grál VIII.

A festmény felülete három részre van osztva, bal oldalon egy nagyobb, a jobb oldalon egymás alatt két kisebb rész. Mindhárom részen hasonló elemekből kialakított kompozíció: két fa között kehely vagy tojástartó tojással. Őrzési hely: Kepecs György gyűjteménye

Kinek a természete ez a természet? A részrehajló bálvány I. (Papírfríz II.)

A mű előterében balról jobbra: kör alakú, alacsonyabb, kék színű pódium, amelyen egy szembenézetből ábrázolt, felemelt kaszakezű torzó áll. Mellette egy négyzetes hasáb alakú, magasabb emelvényen oldalról ábrázolt, balra néző, fekete-piros négylábú állat ül, szóbuborékon felirat: "Kinek a természete ez a természet?" Jobb oldalon kék-piros-fekete magas fa, felette félbevágott piros felhő. Őrzési hely: Kovács Gábor Művészeti Alapítvány

Földbe gyökerezett felhők

Kerek festmény: a kör nagy részét kitölti négy darab, piros, álló felhő. Mellettük balról kis méretű, oldalról ábrázolt, zászlót tartó figura. A háttér zöld táj, a narancssárga-fekete égen a fákhoz hasonló formájú (fekvő formátumú) piros felhő. Őrzési hely: Magasházi Anikó tulajdona

Állat a színházban

Fekete kartonra ragasztva három oszlopban és hat sorban fekete-fehér fotók, amelyek különböző technikával ki vannak egészítve és színezve. Őrzési hely: Mezei Gábor tulajdona

Asztali bálvány

Bal oldalról kék színű függönnyel lezárt tér. Az előtérben sárga kubus, amelyen egy piros-fekete, antropomorf figura (bálvány) áll. Zöld alap, lila háttér. Őrzési hely: magántulajdon

Vajda-lapok

18 darab, 3 sorba és 6 oszlopba rendezett lapból álló mű. A két oldalon lapok részlete. Az egyes lapok Vajda Lajos Tányéros csendélet madárral című, 1936-ban készült ceruzarajzának felhasználásával készültek. A Vajda-rajz lekicsinyített másolatai különböző módon vannak továbbdolgozva, színezve és kiegészítve. Őrzési hely: magántulajdon

Galateia-állatlélektan

Fekete alapon négy darab fotóalapú lap: papírkivágattal, rajzzal kiegészített fekete-fehér fotó. A fotókon: széken ülő, harisnyába burkolt női figura - egyes esetekben rajzzal, festéssel kiegészítve/módosítva, mellette rajzolt-ragasztott négylábú, kutyaszerű állat. A bal alsó lapon található női figura feje helyén Ő felirat, az azon a lapon található kutyán ÉN felirat, a jobb felső lapon található kutyán szignó látható. Őrzési hely: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr, ltsz. K.2003.23.1.

Pokolka

Két részből összeállított szekrény, amelynek alsó része nyitott, felső részén ajtó van. Mindkét részben szalaggal átkötözött figurák: ülő állatok, a tetején is három álló figura. Őrzési hely: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr

Dupla szereposztás (III.)

A kép előterének két oldalán egy-egy szögletes, rózsaszín-piros-kék emelvény, ezeken figurák állnak: bal oldalon két rózsaszín-piros alak, jobb oldalon pedig egy kék-piros kentaur. A háttér sárga és kék. Őrzési hely: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr, ltsz. K.86.36.1.

Kis angyalok kara. Purgatórium XXII.

Formailag két részből álló kompozíció. A bal oldal előterében hegyek, a középsőn egy oldalról ábrázolt, négylábú állat ül. A háttérben hegyek. A jobb oldalon többszintes, kék-fekete épület, amelynek tetején balerinaszoknyás, szárnyas lények állnak egymás mellett. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Vándorállat és szfinx

Barnásvörös, síkokkal tagolt tér bal oldalán emelvényen oldalról ábrázolt, jobbra néző négylábú állat (kutya), jobb oldalon alacsonyabb emelvényen oldalról ábrázolt, négylábú szárnyas lény. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Vajda-lapok XVI. (Válogatott emlékművek)

12 darab, 4 sorba és 3 oszlopba rendezett lapból álló mű. Az egyes lapok Vajda Lajos Tányéros csendélet madárral című, 1936-ban készült ceruzarajzának felhasználásával készültek. A Vajda-rajz lekicsinyített másolatai különböző módon vannak továbbdolgozva, színezve és kiegészítve. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Emeletes Grál

Csaknem szimmetrikus kompozíció. Középen egy kétszintes, hengeres építmény, amelyen egy sárga színű tojástartó áll. Mögötte fa és a kék égen fekete szárnyas állatok (szárnyas kutyák). A két szélen egy-egy lépcsőzetes, többszintes építmény részlete látszik. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Nagy kék Venus (Kék hegyi Venus )

Az előtér bal oldalán egyik kezét felemelő torzó, a háttérben lila-narancs hegyek sora, két hegyen fa. A sötétkék ég bal oldalán szárnyas állatok repülnek (szárnyas kutyák). Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Arany egyensúly II.

Szimmetrikus kompozíció. Az előtérben torzó, amelynek nyakából egy mérleg vízszintes szára indul. A mérleg serpenyőjében egy-egy oldalról ábrázolt, négylábú állat (kutya) ül. Az előtérből a háttér felé fekete út kanyarog, ahol hegyek láthatók. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Vándor párka II.

Részben szimmetrikus kompozíció. Két oldalon egy-egy hegy, amelyekre fekete út kanyarog, s amelyek tetején egy-egy arany színű épület áll, mellette egy, illetve két fa. A bal oldali hegy jobb oldalán egy deréktól lefelé drapériába burkolt figura áll felfelé fordított kaszát tartva. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Szirén éneke

A kép alsó ötödében narancsvörös hegyek sora. Két bal oldali hegyen egy-egy nagy méretű, piros ovális, ezektől jobbra kisebb méretű alak áll, aki egy felfelé fordított kaszát (zászlót?) fog át az egyik karjával. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Szirén a szigeten V. Purgatórium XXII.

Az előtér bal oldalán oldalról ábrázolt, négylábú állat (kutya) ül, mellette lépcsőzetes, árkáddal áttört, zöld színű építmény. A háttérben táj: tó, hegy. A kép jobb alsó és jobb felső sarkában egy-egy fehér színű, műanyag ló, a festett tó partjánál két fehér színű, műanyag vitorláshajó van ragasztva. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Téli napforduló V.

Szimmetrikus kompozíció. Két oldalon egy-egy piros színű, lépcsőzetes építmény, amelyek tetején zöld színű állványzat egy-egy lába áll. A lábakat összekötő, vízszintes rúd közepére mérlegserpenyő van függesztve, amelyben hat négylábú állat (kutya) ül. A serpenyő alatt piros napkorong. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

A részrehajló bálvány II.

Szimmetrikus kompozíció. Alul hegycsúcsok sora, a középsőn palló (mérleghinta), a bal oldalon négylábú állat (kutya) ül. A palló közepén felemelt karú (kaszakarú) torzó, két oldalán egy-egy piros serpenyő. A jobb oldali serpenyőben négylábú állat (kutya) ül, a bal oldali üres. A tér felülről két színű függönnyel le van zárva. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Vadászat (Hommage à Mulasics)

Absztrakt, ismétlődő geometrikus formákból álló háttér előtt hét darab oldalról ábrázolt, négylábú, szárnyas állat (szárnyas kutya) kék színű kontúrja. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Arany egyensúly

A kép előterében ión oszlopfőn fekvő vízszintes felület, amelyen balról jobbra a következők helyezkednek el egymás mellett: könyökére támaszkodó, fehér torzó, fa, kaszakarú torzó, oldalról ábrázolt négylábú állat (kutya), fekvő fej. A háttérben hegylánc és a képfelület nagy részét kitöltő kék ég kék felhőkkel. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Az eltávolított néző II.

Felülről függönnyel lezárt tér. Bal oldalon két, kerek pódiumszerű emelvény, ezeken egy-egy torzó. Jobb oldalon egy magasabb, négyzetes hasáb alakú emelvény, ezen egy oldalról ábrázolt, a torzókat néző négylábú állat ül. Az emelvények között középen fa. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

Nyaraló I. (Pihenő párka VI.)

Mindkét oldalról függönnyel lezárt tér. Narancssárga-kék táj előterének jobb oldalán kék-piros dobogón deréktől lefelé kék drapériába burkolt figura áll, két kezében fekete kötelet fog. A kötél egyik vége egy az előtér bal oldalán fekvő négylábú állat (kutya) nyakába van kötve, a másik vége a tájban, a háttérben lévő hegyek mögött tűnik el. Őrzési hely: Szalóky-gyűjtemény, Budapest

[Rekord frissítve: ]