Cirkusz tematika

A 19. század legvégétől a plein air törekvéseknek otthont nyújtó nagybányai művésztelepen alkotó Ferenczy Károly 1905 végén katedrát kapott a budapesti Mintarajziskolában. Ennek következtében egyre több időt töltött a fővárosban, és nemcsak festményeinek témája változott meg, hanem egyre gyakrabban festett műtermi környezetben is. Saját maga sokat sportolt és kirándult; emellett az izmos emberi test megfigyelése mindig is érdekelte. Modelljei között gyakran voltak artisták és birkózók, s hogy tanulmányozhassa mozgásukat, testtartásukat, cirkuszi előadásokra, illetve sporteseményekre járt. A birkózókat több képén is megörökítette, köztük a gyűjteményben őrzött festményen, amelyen előre beállított pózban rekonstruálja a speciális fogásokat, a lábaknak a testet kiegyensúlyozó tartását, az ellenfél testrészeinek megragadását. A jelenettől idegen a hátteret nyújtó műtermi környezet, ugyanakkor az még jobban kiemeli a testfelület életszerű festői kidolgozását.

Ferenczy Károly (1862, Bécs – 1917, Budapest) 1884 és 1889 között tanult festészetet előbb Nápolyban, majd Münchenben és Párizsban. 1889-től 1892-ig Szentendrén élt családjával. 1893-as müncheni tartózkodása idején ismerkedett meg Hollósy Simonnal, a nagybányai művésztelep alapítójával. Ferenczy csatlakozott a nagybányai művésztelep tagjaihoz, akik a plein air festészeti módszerrel foglalkoztak. A műtermet hátrahagyó, szabad levegőn való festés alapelve a folyamatosan változó fények eredményezte színek érzékeltetése. Művein a táj selymes szépségét vagy a szabadban ténykedő emberalakjait áthatja a fények, árnyékok és színreflexek játéka. 1906-tól Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdének, a Képzőművészeti Főiskola elődjének festőtanára lett, azonban nyaranta visszalátogatott Nagybányára. Művészi géniuszát gyermekeinek is továbbadta: Ferenczy Noémi gobelinművész, Ferenczy Béni szobrászművész, Ferenczy Valér festőművész lett. Műtermi műfajnak számító portréfestészete azonban végigkövethető életművében. A két jelmezes artistát okkeres drapéria előtt ábrázoló olajvázlatát budapesti időszaka alatt készítette, mikor a Mintarajztanoda oktatója volt. Ebben a sorozatában inkább a zárt tér, a dekorativitás, az emberi test izomzatának tanulmányozása és a kontúrok által megteremtett finom plasztikusság foglalkoztatta.

Anna Margit 1930 körül Budapesten Vaszary János magániskolájában tanult, későbbi férjével, Ámos Imrével együtt. Szentendrei lakóházukat később múzeummá alakították. Gyermekkorát a hagyományokat ápoló zsidó családban élte, babáit, játékait maga készítette. Ennek örömteli emléke és a háború rémei egyszerre tűnnek fel a ‘70-es évekbeli képein. A korai lírai pasztellszínek helyett kékesfekete kontúrokkal körülrajzolt, vásárian színes, drámaian ironikus tablót láthatunk. Férje 1944-ben a holokauszt áldozata lett, emiatt képei egyre megrázóbbá váltak, szürrealizmusának játékosságát tragikus víziók váltották fel. Gyakran festette meg magát bábuként, ami a kiszolgáltatott ember metaforája. A Céllövöldén a háború mozgatta figurák között ő maga is feltűnik: a kollázstestre egy önmagáról készült arcképet ragasztott, mellén fehér galamb hirdeti békés törekvéseit. Korszakának legmeghatározóbb festője, európai kontextusban is jelentős nőművész, generációkra hat ma is.