MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu
TMJV Tatabányai Múzeum Néprajzi gyűjtemény

Néprajzi gyűjtemény

A gyűjtemény leírása

Tatabánya város jelenlegi közigazgatási határain belül helyezkedik el három, önálló arculattal bíró „városrész”, melyek elődei a XVIII. század közepén, az Eszterházy uradalom telepítő tevékenysége folytán létrejött falvak voltak. Alsó- és Felsőgalla németekkel, míg Bánhida felvidéki szlovákokkal települt újjá a törökkor után. A néprajzi gyűjtés tekintetében Tatabánya elődközségei kettős hátránnyal indultak. Hátrányuk adódhatott származásukból, valamint abból a tényből, hogy a kutatás szempontjából ez a térség nem volt túl érdekes. Budapest közelsége és a korán kiépülő vasútvonal hatására korán megindult a polgárosulás, a 20. század fordulójától fejlődő, alakuló Tatabánya község vegyes összetételű lakosságával, a MÁK Rt. építő, telepítő tevékenysége által pedig átformálta ennek a környéknek és természetesen a három falunak az arculatát, fellazította társadalmi kereteit.


A három falu néprajzi kutatása csak az 1970-es években indult meg. Tatán létrejött a Német Nemzetiségi Múzeum, gyűjtőköre kiterjed az egész országra, de közelsége miatt lehetőség volt és van arra, hogy viszonylag nagy mennyiségű anyag és adat kerüljön be a megye németajkú falvaiból. A tárgyi anyagok múzeumba kerülését Bánhidán a Tatabányai Múzeum elődjének megalakulása segítette ugyan ebben az időben.

Így jött létre az a helyzet, hogy az elődközségekből előkerült néprajzi anyag legkorábbi darabjai sem régebbiek a 20. század fordulójánál. A bekerült anyag alapján a három falu nem mutat lényeges eltéréseket. A 20. századra mindinkább teret hódítanak a gyári anyagok, asztalos által készített bútorok. Ekkorra keltezhető a Bánhidáról bekerült menyasszonyi láda is, mely komáromi asztalosműhely terméke.


A falvak a tatai fazekasok gyártmányait használták, gyűjteményünk darabjai elsősorban a határi korsók, a tejfeldolgozáshoz használt edények, a boroskancsók, a nagy tálak és a lakodalmas fazekak.


A mindennapi használati tárgyak már kereskedőktől származnak és gyári tucat termékek. Tovább maradt egyedi a falvakból származó textilanyag. A kenderfeldolgozás lassú megszűnésével a vászon ruhaneműk teljesen átadják a helyüket a bolti flanell, vászon vagy bársony és brokát anyagoknak, de a ruhadarabok készítésében, jellegzetes díszítésekben, illetve a kendők megkötési módjában megmaradt az eltérés a három falu között.


A háztartási textíliák mind nagyobb hányada már bolti alapanyagból készül, különösen a nagyobb ágyterítők. A kisebb törülközők, terítők tovább magukon viselik a háziasszonyok kezének egyediségét.

[Rekord frissítve: ]