MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu
Néprajzi Múzeum Gyűjtögetésgyűjtemény

Gyűjtögetésgyűjtemény

A gyűjtemény leírása

A gyűjtögetésgyűjtemény a Néprajzi Múzeum kisebb egységeihez tartozik - mintegy ezer darabot számlál -, de ennek ellenére igen változatos összetételű, hiszen három hagyományos tevékenység, így a szorosan vett gyűjtögetés, a méhészkedés, valamint a vadászat tárgyait is tartalmazza.


Kezdetben, a 19-20. század fordulóján a tárgyak szinte mellékesen kerültek e gyűjteménybe. Az első darabokat - öt darab kéregedényt - 1892-ben Xántus János gyűjtötte Erdélyben, Borszék környékén (Csík megye). Ebben az időszakban többek között Jankó János, Rómer Flóris és Herman Ottó nevéhez fűződik említésre méltó gyűjtés, illetve meg kell említeni azt a bécsi vadászati kiállítást, amelyből értékes lőfegyverek kerültek a múzeumba.

A tárgyak száma az 1930-as években ugrott meg, ekkor már tudatosabban gyűjtötték a népi vadfogás eszközeit és a méhészet tárgyi emlékeit is. Ennek kapcsán ki kell emelni Gunda Béla nevét, aki sokat tett a gyűjteményért, ő állította össze azt az anyagot, amit az 1937-es berlini nemzetközi vadászati kiállítás is bemutatott. Az 1950-es évek után újabb nagyobb léptékű gyarapodás volt tapasztalható. Megélénkült az érdeklődés a téma iránt: a múzeum munkatársai közül Molnár Balázs, Hofer Tamás, Boross Marietta és Csermák Géza is a gyűjtött tárgyakat egy gyűjtemény számára.

Külön figyelmet érdemelnek az emberalakú méhkaptárok, a 19. századot tükröző puskák és pisztolyok, a népművészeti értékű lőportartók vagy éppen a nagy mennyiségben lévő népies csapdák változatos formái.

A témák iránt érdeklődők a tárgyakon keresztül teljes képet kaphatnak a népi vadfogás, gyűjtögetés, valamint a méhészet egykor volt formáiról.

A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Szabó Magdolna

Feldolgozások:

Boross Marietta: Méhlakások a Néprajzi Múzeum gyűjteményében. Néprajzi Értesítő XLV. 1963. 35-80.

Korompay Bertalan: Csapdafélék. A vadászat összehasonlító néprajzához. Budapest, Akadémiai, 1983.

Fejős Zoltán: Gyűjtögetésgyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2000. 97-114.

Ez a gyűjtemény része a következőnek

Gazdálkodásgyűjtemény [0]

[Rekord frissítve: ]