MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Ortutay Gyula (1910-1978)

"Ortutay Gyula (Szabadka, 1910. március 24. – Budapest, 1978. március 22.) magyar néprajzkutató, politikus, az MTA tagja.

Az 1930-as évektől a szövegfolklorisztikai egyéniségkutatással foglalkozó ún. budapesti iskola vezéregyénisége, 1945 után a magyarországi néprajztudomány, és azon belül is a folklorisztika legmeghatározóbb alakja volt. 1946–1956, illetve 1958–1978 között ő töltötte be a Magyar Néprajzi Társaság elnöki tisztét, 1967–1978 között az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának vezetője volt. Nagyrészt tudományszervezői tevékenységének köszönhető az etnográfusképzés és a néprajzi kutatás intézményes kereteinek megteremtése, egy sor néprajzi folyóirat születése (Acta Ethnographica, Népi Kultúra – Népi Társadalom) és az ötkötetes Magyar néprajzi lexikon kiadása. 1945-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-tól rendes tagja volt. Politikusként 1942-től a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban tevékenykedett, 1945 után pedig a Baloldali Blokkhoz húzó kisgazdaként tölthetett be több vezető művelődéspolitikai funkciót. 1945–1947 között a Magyar Központi Híradó elnöke, 1947–1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1958-tól haláláig az Elnöki Tanács tagja volt, s hosszú éveken át részt vett a Hazafias Népfront, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vezetésében." - (hu.wikipedia.org 11.08.2021)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Pór Anna: Balog István és a 19. század elejének népies színjátékaRiport felvételA magyarországi nemzetiségek néprajzi kutatása (konferencia) / TIT Országos VálaA szájhagyományozás törvényszerűségei című szimpozion (Budapest, 1969.)Levelek az Úttörő mozgalom fejlesztéséről, az iskolák névváltoztatási kérelmérőlAz árvízkárosultak megsegítése
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Ortutay Gyula (1910-1978)
Írott/szerzett mű alkotása Pór Anna (1913-2009)
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Voigt Vilmos (1940-)
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Manga János (1906-1977)

Az összes kapcsolat megjelenítése'

[Rekord frissítve: ]