MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Pohárnok Mihály (1939-)

Pohárnok Mihály
grafikus, formatervezési menedzser
Budapest, 1939-04-3
1960-1964: Magyar Iparművészeti Főiskola. 1988: Munka Érdemrend ezüst fokozata; 1992: címzetes egyetemi tanár (Magyar Képzőművészeti Főiskola). 1964-1975 között grafikusként könyvkiadóknak (Európa, Magvető, Szépirodalmi), filmstúdióknak és a Magyar Televíziónak dolgozott. 1966-1969-ben a Corvina Kiadó művészeti tanácsadója, majd a könyvművészeti csoport vezetője. 1972-ben kezdeményezője, majd 4 éven át egyik szervezője a Házgyári konyha program néven, számos formatervező, tudományos kutató, ipari és kereskedelmi vállalat részvételével lebonyolított környezettervezési kísérletnek. 1975-ben kapott megbízást a Magyar Kereskedelmi Kamarától a budapesti Design Center (Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ) megszervezésére, amelynek vezetőjeként részt vett az intézmény bemutatótermének, szakkönyvtárának és szolgáltatási rendszerének létrehozásában, majd működtetésében, számos hazai és külföldi kiállítás, szakmai szeminárium, pályázat, design információs kiadvány, televíziós program megvalósításában. Alapítója az Ipari Forma c. folyóiratnak, 1983-1992 között a szerkesztőbizottság elnöke. 1983-1992 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanít. 1991-től a Design Center Formatervezési Kft. ügyvezetője és társtulajdonosa. 1977-től az Ipari Formatervezési és Ergonómiai Tanács, 1991-től a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának, 1996-tól a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ kuratóriumának tagja. 1995-2000 között a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány kuratóriumának alelnöke volt. (artportal.hu)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Magyar design (10 kísérlet)
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Pohárnok Mihály (1939-)
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Készítés Zsótér László (1945-)
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Koczogh Ákos (1915-1986)

Az összes kapcsolat megjelenítése'

[Rekord frissítve: ]