Farkas István harmincas években készült festményein különös alakok bukkannak fel. A magányos figurák sejtelmes, sokszor nyomasztó hangulatú képek szereplői: a siracusai bolond távoli, kietlen tájban áll. Az Etna füstölgő foltja előtt csak néhány motívum látszik: az út sávja, egy dobozszerű házikó és egy kikötött kutya. A kép felületének legnagyobb részét összefüggő okker színű mező fedi, ebbe a felületbe tör be a tenger fekete foltja. A száraz temperatechnikából eredően nem egyértelműek a téri viszonylatok, nem tudjuk, hogyan fut a partvonal, a megbillenő ház mintha lebegne. A térmélységet a kanyargó út érzékelteti, és ezen a felénk futó úton kerülünk szembe a bolonddal. A férfialak színadása a környezetét követi: ruházatának zöldessárgája nem üt el a tájtól, szakálla a talaj okkerét, inge és cipője az út fehérjét ismétli. Felemelt bal kezének mozdulata nem érthető, és azt sem tudjuk, mire szolgál a jobbjában tartott szálkás bot, titokzatos alakja számunkra ismeretlen események baljóslatú hírnöke.
hu
