Ámos Imre az 1938 utáni „sötét időket” idéző képein határozott kontúrokkal, erőteljes színekkel, expresszív erejű szimbólumokkal próbálta a fenyegető veszélyt, a menekülés kényszerét, valamint az áhított béke igenlését megjeleníteni. Különleges naplót alkotnak az 1930-as évek végétől készített rajzsorozatai. A második világháborút megelőző ideges, nyomott légkörben benyomásait a grafika nyelvén tudta leginkább kifejezni. Saját jelrendszert alakított ki. A szépség, a béke, a nyugodt alkotómunka, a szeretet és megértés utáni vágy mellett alkotásain egyre gyakrabban jelentek meg a háborút, az erőszakot, a sötét erőket és a rettegést tükröző motívumok. Egyik összefoglaló, emblematikus nagyméretű kompozíciója, a Háború–kés központi motívuma, a kés gyilkos eszköz, a hatalom és az erőszak jelképe, az arc egészéből szürreálisan kiragadott, vérkönnyeket hullató szem pedig mintha a pusztuló emberiséget siratná.
hu
