Derkovits Gyula 1923 júniusától két és fél éven át Bécsben élt, mely időszakban látókörének bővülésével párhuzamosan alkotói eszköztára jelentősen gazdagodott, intenzívebben fordult a sokszorosított grafika felé, és ekkor érte el külföldi kiállítási sikereit is. A zárkózott természetű festő sorozatos családi veszteségei és 1915-ig (megsebesüléséig) tartó világháborús tapasztalatai révén mélyen érintett volt a sorstragédiák személyes és történelmi vetületeiben egyaránt, s mindez rendkívüli elhivatottságtudatával párosulva drámai témák monumentális hangvételű feldolgozására sarkallta őt. Ezek közé tartozik a Menekülés is, amelynek több, kompozíciós megoldásaikban egyező, színhatásaikban azonban eltérő változatát készítette el 1924 és 1926 között olajban, rézkarcban és fametszetben. A háború nyomában járó félelem és zűrzavar a sűrített, expresszív előadásnak köszönhetően világméretűvé fokozódva jelenik meg a téma e kisebb, első olajváltozatán. A gyermekeikkel menekülő rémült asszonyok és a középteret átszelő riadt állat- és emberkaraván ellentétes irányú, meredek átlók mentén rendeződnek el. Zaklatott lelkiállapotukat az erdei hegyvidék komor vonulatai, a táj viharos redővetései hangsúlyozzák. Viszonylag szűk kivágatú felülnézeti rálátásból tekintve egymásra torlódnak a jelenet figurái, akiket egyetlen tömegként sodor el a csak hatásaiban észlelhető katasztrófa. Az újabb kutatás álláspontja szerint a háború témaköréhez kapcsolható bécsi műveiben Derkovits korábbi tragikus (traumatikus) élményeit dolgozta fel, fordulóponthoz érve emberi és művészi útkeresésében.