MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Liszt Ferenc (1811-1886)

"Liszt Ferenc (világszerte használt német nevén Franz Liszt; Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) magyar zeneszerző, zongoraművész, karmester és zenetanár, a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője.

Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg hivatalnoka, korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilencéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822. december 1-jén mutatkozott be Bécsben. A 11 éves Liszt első koncertje nagy feltűnést keltett. Itt találkozott Beethovennel, Czerny közvetítésével, aki korábban Beethoven tanítványa volt. Itt is jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringőre), amelyekre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplését követően négy nagy sikerű pesti, illetve budai koncertje után 1823 őszén apjával Franciaországba utazott, és az európai művészeti élet egyik központjába, Párizsba költözött." - (hu.wikipedia.org 15.02.2022)

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Liszt Ferenc (1811-1886)
Készítés / Szignálás Vass Csaba (szobrász) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Budapesti Likőripari Vállalat ()
Készítés Petőfi Nyomda ()
Festmény készítése Vinczellér Imre ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Erdey Dezső (1902-1957) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Széchenyi István (1791-1860) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] A hét választófejedelemhez fogadó ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Antoin Gáspár építész ()