MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Mészáros Mária (1949-)

Mészáros Mária
üvegtervező, szobrász, keramikus
Tiszaszentimre, 1949-12-26
1969-71: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar; 1972-77: Magyar Iparművészeti Főiskola, szilikátipari tervező tanszék, mesterei: Z. Gács György, Kovács Ferenc. 1982-től Hollandiában dolgozik, 1987-ben Nyugat-Európában a magyar, elsősorban a képzőművészet népszerűsítésére alapítványt hozott létre, ennek keretén belül működött 1987-89 között az utrechti Magyar Galéria, amely támogatás hiányában bezárt. 1983-tól a Holland Képzőművészek Szövetsége és 1997-től a MAOE tagja. Üvegplasztikái az emberi test, az emberi test részeinek szoborként, illetve reliefként való, emocionális tartalmakkal erőteljesen áthatott megformálásai. Művei, amelyeket 800–900 Celsius fok hőmérsékleten sík üveglapokból olvaszt és formál meg, kristályszerűen áttetszők, plasztikai hatásukat az üvegtesteken átszüremlő fény hangsúlyozza.

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Mészáros Mária (1949-)
Kiadás Artex ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Buczkó György (1950-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Lugossy Mária (1950-2012) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Bohus Zoltán (1941-2017) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kertészfi Ágnes (1952-) ()