MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Kecskeméti Kerámia Stúdió

Kecskeméti Kerámia Stúdió
Az 1975-ben alapított Kecskeméti Kerámia Stúdió az országban egyedülállóan – folyamatosan, egész évben működve biztosít technikailag és szellemileg inspiratív hátteret az alkotóművészek számára. Létrehozásának gondolata és megvalósítása, kezdete óta igazgatójának, Probstner János keramikusművésznek a nevéhez fűződik. A Bács-Kiskun Megyei Tanács alapította Kerámia Kísérleti Stúdió néven, ma a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tartja fenn. 1978-tól fogad rendszeresen ösztöndíjasokat. A mind területében, mind technikai felszereltségében folyamatosan bővülő Stúdió 1980-tól rendszeresen rendez különböző témában meghirdetett nemzetközi szimpóziumokat.
Úttörő szerepet vállalt a hazai kerámia alapanyagok felhasználásának kikísérletezésében, 1987-től termel saját massza- és mázüzeme (Interkeram), melyet 1990-ben a Megyei Önkormányzat Közgyűlésének határozata a Stúdiótól függetlenített. 1982-től rendszeresen helyeznek köztérre itt készült alkotásokat. Szakszerűen rendszerezett és archivált gyűjteménye folyamatosan fejlődik, az itt dolgozó művészek, itt készült alkotásaiból; ily módon dokumentálva a Stúdió negyedszázados működését is. Jelenleg 37 országból 298 művész mintegy háromezer műtárgya alkotja a törzsanyagot. A gyűjtemény anyagából hazánkban és külföldön évente több kiállítást mutatnak be. Emellett gazdag kiállítás sorozatban mutatkoznak be keramikus művészek, de más műfajok (pl. fotó, festészet, grafika) is képviseltetik magukat. Minden művésznek igény szerint külön vagy közös műterem áll rendelkezésére. Ezen felül gipszműhely, különböző égetési módok használata és mázkészítési lehetőség is van.
Az alkotótelep adatai
Alapítás éve: 1975
Cím: 6000 Kecskemét, Kápolna u. 11.
Szakmai vezetés: Probstner János, egyetemi docens, Ferenczy Noémi-díjas iparművész
(artportal.hu)

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kecskeméti Kerámia Stúdió
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kontra Zsuzsa (grafikus) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Probstner János (1943-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Siklósi Alkotótelepek ()

Említés Kecskeméti Kerámia Stúdió
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kontra Zsuzsa (grafikus) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Probstner János (1943-) ()