MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Képcsarnok Vállalat Nyomda

Az 1948-ban alapított Képcsarnok Vállalat a rendszerváltás előtt szinte egymaga birtokolta a kortárs képzőművészet piacát. Minden megyeközpontban egy, Budapesten pedig több galériát tartott fenn, ahol kortárs festményeket, grafikákat, kisplasztikákat árult. Szervezetileg 1952 óta a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjához, majd a rendszerváltás után, 1992-től az ebből létrejött, Magyar Alkotóművészeti Közalapítványhoz (MAK) tartozott. A rendszerváltás után elkezdődött lassú erodálódása, eladósodása. A mozgékonnyá váló üzleti környezet nem tudtak alkalmazkodni. Egyre több kiállítóhelyiségét zárta be, végül 2013 végén csődbe ment.

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

Készítés Képcsarnok Vállalat Nyomda

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Képcsarnok Vállalat Nyomda
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Konstantin László (grafikus) (1930-) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Dvorszky Hedvig (1942-) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Fekete György ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Varga Vera (művészettörténész) (1955-) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Horváth Márton (1941-2013) ()
Kiadás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Képcsarnok ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Említés Vigadó Galéria ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Szentléleky Tihamér (1919-2007) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Geszler Mária (1941-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Puskás Imre (1933-2003) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Kiadás / Említés Képcsarnok Vállalat ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Bácsy Ernőné Pálosi Judit (1939-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Széchenyi Lenke (kárpitművész) (1936-1993) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Készítés Piros Tibor (1922-2010) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Milos József (-1940) ()
Említés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Mednyánszky Terem ()

Nyomtatás Képcsarnok Vállalat Nyomda
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Konstantin László (grafikus) (1930-) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Dvorszky Hedvig (1942-) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Fekete György ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Varga Vera (művészettörténész) (1955-) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Horváth Márton (1941-2013) ()
Kiadás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Említés Képcsarnok Vállalat ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Bácsy Ernőné Pálosi Judit (1939-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Széchenyi Lenke (kárpitművész) (1936-1993) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Készítés Piros Tibor (1922-2010) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Milos József (-1940) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Puskás Imre (1933-2003) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Iparművészeti Vállalat (1954-2000) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Szentléleky Tihamér (1919-2007) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Geszler Mária (1941-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kovács Éva Orsolya (1938-2017) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Garányi József (keramikus) (1928-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Staindl Katalin (1928-2002) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kiss Nagy András (1930-1997) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kádasi Éva (keramikus) (1953-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Pájer Emília (textilművész) (1935-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Schrammel Imre (1933-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Sövegjártó Mária (1942-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Szakonyi Károly (1931-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kerezsi Gyöngyi (1943-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kertész Géza (ötvösművész, tanár) (1942-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Tóthfalusi László (1916-2002) (1916-2002) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Németh János (1934-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Szerdahelyi Károly (1931-2007) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kiss-Roóz Ilona (1920-2010) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Domanovszky György (1903-1983) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Kibocsátás Péreli Zsuzsa (1947-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Mikó Sándor (1927-2014) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Konsztandinidisz Iraklisz (1939-) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] N. Várdeák Csilla ()
Említés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Vigadó Galéria ()
Említés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Mednyánszky Terem ()
Említés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Aba-Novák Terem ()
Említés / Kiadás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Képcsarnok ()