MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Schember C. és Fiai Mérleggyár

Schember C. és Fiai Mérleggyár. "Tizedes-, tolósúlyos, felsőserpenyős és egyenlő karú mérlegeket gyártott Conrad Schember bécsi mérlegkészítő a budapesti Rottenbiller u. 12. szám alatt 1878-ban megnyitott műhelyében. Néhány évvel később két fiát is bevonta a Schember C. és Fiai Mérleggyárba, mely rövidesen az ország első számú mérleggyárává nőtte ki magát. 1885-ben az üzem neve Schember C. és Fiai első Magyar Hídmérleg és Gépgyárra változott, s 1888-ban az Andrássy út 1. alatt lerakatot nyitott az akkorra már császári és királyi udvari szállítói címet elnyert cég. A századfordulón már a Hungária út 83. szám alatt működött. A Schember Magyar Mérleg- és Gépgyár 1937-ben rt-vé alakult, s a negyvenes években már exportja is jelentős volt.Az államosítás után 1948-tól Mérleggyár Nemzeti Vállalatként működött, 1951-ben a vidéki ipartelepítési program keretében két hónap alatt Hódmezővásárhelyre, egy átalakított régi malomépületbe költöztették, s neve Mérleggyár, Hódmezővásárhelyre változott. a céget 1993-ban felszámolták, s a dolgozók egy része Metripond-Gallyas Kft. néven céget alapított, amely ma Metripond - M 93 Kft."(https://hvg.hu/magyarmarka/20050329metripond, 2020.09.06.)

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Schember C. és Fiai Mérleggyár
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Császári és Királyi udvari mérleggyár ()