MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Zaszlavik Jenő (1945-2017)

Zaszlavik Jenő iskolaalapító, grafikusművész, rajz- művészettörténet szakos tanár.
A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett, majd alkalmazott grafikusként és rajz- művészettörténet szakos tanárként tevékenykedett. Több mint negyven évet élt Szentendrén, ahol kezdetben kultúraszervezőként dolgozott, majd megalapította és vezette a Szentendre Rendező Irodát. Művészi pályája a hetvenes évektől bontakozott ki, Dániában, Franciaországban, Horvátországban, Németországban szerepeltek művei. Itthon egyebek mellett Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Szentendrén találkozhatott alkotásaival a közönség. 1987-ben néhány kollégájával létrehozta a Kreatív Gyermekműhelyt, majd megalapította az Agy Tanoda művészeti iskolát. Kollázsaiból legutóbb szeptemberben láthatott a közönség kiállítást a Városház Galérián.

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

Készítés Zaszlavik Jenő (1945-2017)
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Gajzágó Jolán ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Borsódy László (1938-) ()

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Zaszlavik Jenő (1945-2017)
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Gajzágó Jolán ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Borsódy László (1938-) ()